1. A Széchenyi István Egyetem rövid története

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1968. évi 16. sz. törvényerejű rendeletével, Győr székhellyel, megalapította a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát (KTMF). Ez volt az első új típusú intézmény, amelyet az üzemmérnökképzés céljára hoztak létre. Az alapító jogszabály előírta, hogy a főiskola a közlekedés, a közlekedésépítés, a járműgyártás, a távközlés területén a műszaki üzemeltetés, a forgalmi irányítás és a gyártás irányítására alkalmas szakembereket képezzen.
A Közlekedésépítési Kar keretében 1968 szeptemberében indult meg az ok­tatás az első évfolyammal, majd az 1969/70-es tanévben a Kar keretében egy újabb képzési irány, a vasútgépész szak is megkezdte munkáját. Az intézmény első főigazgatója dr. Hegedűs Gyula lett. Az 1971/72-es tanévtől a főiskola már az alábbi oktatási szervezetekből állt:

• Közlekedésépítési Kar (Budapest)
• Gépjárműközlekedési Tagozat (Budapest)
• Távközlési Tagozat (Budapest)
• Vasúti Közlekedési Tagozat (Szeged)
• Műszaki oktató szak (Győr)

A főiskola rendeletileg kijelölt székhelyén, Győrben, 1971 júliusában – az ünnepélyes alapkőletétellel – megkezdődtek az építési munkálatok. Az első tanulmányi épület 1974-ben készült el, a teljes épületegyüttes ünnepélyes átadására pedig 1977. október 28-án került sor. Az építkezések előrehaladtával az oktatási szervezeti egységek 1975-től fokozatosan települtek Győrbe, és 1977 szeptemberében indult az első olyan tanév, amikor már a főiskola teljes szervezettel működött székhelyén.
Győr városa az alapító határozattól kezdve kiemelt figyelemmel kezelte a főiskola ügyét, és minden segítséget megadott az indulás nehézségeinek áthidalásához. Ennek legjobb példája a városba áttelepült oktatók – gyakorlatilag térítésmentes – lakáshoz juttatása. A főiskola nagyon hamar megtalálta a helyét Győrben, és igyekezett egyre szorosabbra fonni kapcsolatait a város, majd később a régió intézményeivel és lakosságával.
Az 1980-as évek első felében évente átlag 1200 nappali és 1000 levelező hallgató tanult a KTMF-en, összesen 14 szakterületnek megfelelő irányban. A főiskola 1986 óta viseli Széchenyi István nevét. Ezzel a névfelvétellel annak idején azt is hangsúlyozni kívánták, hogy a korábbi műszaki képzési területek mellett újabbak felé is nyitni kíván az intézmény. Az 1980-as évek végén megindult gazdasági, politikai és társadalmi változások nem kerülték el a győri főiskolát sem, amely a kezdetektől fogva maga próbálta sorsát irányítani, s ezért átfogó intézményfejlesztésbe kezdett 1990-ben. Az Universitas–Győr Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy a főiskola belátható időn belül egyetemi rangra emelkedjék, és Győr végre beléphessen az egyetemi városok sorába. Az alapítvány összes bevétele 11 év alatt 637 millió Ft volt. Elsősorban Győr Város Önkormányzata, de országos nagyvállalatok is (mint pl. a MÁV) és számos helyi vállalkozás céltámogatással csatlakozott az alapítványhoz, amely eredményesen menedzselte az egyetemmé váláshoz szükséges akkreditációs munkát, az oktatók tudományos előmenetelét, új szakok beindítását és egyes beruházás jellegű fejlesztéseket.
A Széchenyi István Főiskola az 1990-es évek közepétől egyre határozottabb lépéseket tett az egyetemmé váláshoz szükséges személyi, gazdasági és infrastrukturális háttér megteremtése érdekében. Erre feljogosította az a tény is, hogy a korábbi közlekedési és távközlési irányultságú mérnökképzéshez képest az oktatási kínálat – nem utolsósorban a gazdasági fejlődésben kiemelkedő eredményeket felmutató Felső-dunántúli térség igényei alapján – jelentősen kiszélesedett. A mérnöki tudományok mellett a közgazdasági, az egészségtudományi és szociális képzés is megjelent az oktatási kínálatban. Egy évtized alatt a nappali tagozatos hallgatók létszáma 6000 főre, a távoktatásban (amely a korábbi levelezőképzést váltotta fel) részt vevőké pedig 2000 főre emelkedett.
1999 májusában, a parlamentben a felsőoktatási törvény (ftv.) módosítása során fontos döntés született, s a törvényjavaslat 33. §-a az alábbi bekezdéssel egészült ki: „(3) A Széchenyi István Főiskola, amennyiben 2002. június 30-ig teljesíti az Ftv. 3. §-ában előírt követelményeket, Széchenyi István Egyetemként működhet tovább.” A főiskola az 1999 nyarát követő két évben sikerrel teljesítette az összes akkreditációs követelményt, és 2001 szeptemberében már öt olyan szak létezett, amelyen egyetemi szintű végzettség volt szerezhető. Végül a több mint egy évtizednyi hosszú, fáradságos, de nagyon tudatos fejlesztési munka meghozta gyümölcsét, intézményünk 2002. január 1-jével megkapta az egyetemi rangot.
A 2000-es évek közepére megtörtént a kétlépcsős (ún. Bolognai) rendszerre való átállás. Egyetemi alapképzés (BA, illetve BSc) indult a következő szakokon: ápolási és betegellátási, egészségügyi szervező, építészmérnöki, építőmérnöki, gazdaságinformatikus, gazdálkodási és menedzsment, gépészmérnöki, kereskedelem és marketing, környezetmérnöki, közlekedésmérnöki, közszolgálati, mechatronikai mérnöki, mérnök informatikus, műszaki menedzser, műszaki szakoktató, nemzetközi igazgatás, nemzetközi tanulmányok, szociális munka és villamosmérnöki szakok. Van még egyetemünkön egy „hagyományos” főiskolai szak is, a zenetanár­-kamaraművész.
A mesterképzésben (MA, illetve MSc), melynek időtartama szakonként eltérő (másfél, illetve két év), a szakok száma ma már húsz.
Egyetemünkön három doktori iskola működik: Állam- és Jogtudományi DI, Multidiszciplináris Műszaki Tudományi DI, valamint Regionális és Gazdaságtudományi DI.
A ma egyetemfejlesztésének programjában középponti elem a regionális versenyképesség, melynek kulcsa elsősorban az innovációs készség és a K+F+I potenciál fejlesztése. A nagyrészt befejeződött beruházások biztosítják a hatékony, kétirányú tudásáramlást az üzleti szféra és az oktatás között, elősegítve a humán erőforrás folyamatos megújítását, az intézmény képzési kínálatának piacorientáltságát, kutatási tevékenységének fokozott nemzetközi integrációját.
Ehhez egyetemünk 2008 és 2013 között 15 milliárd forintos összköltségvetésű, átfogó intézményfejlesztési programot hajt végre, amelynek célja egy európai színvonalú, XXI. századi egyetem megalkotása. A fejlesztés révén már közel 13 ezer m2-rel, összességében 30%-kal nőtt az egyetem oktatási célú területe (1. ábra).

Az Új-Tudástér Oktatási és Közösségi Tér megépítésével olyan új tér megalkotása volt a cél, mely színvonalasan képes kiszolgálni a felsőoktatás fejlődése révén megjelenő új tudástartalmak, új képzési módszerek és szolgáltatások igényeit. Itt alakították ki az egyetem új, leválasztható előadótérrel rendelkező auláját, a Hallgatói Szolgáltatások Központját, a Digitális Médiaközpontot, az EduTECH Mérnök-továbbképzési és Szakképzés-fejlesztési Módszertani Központot, a Nemzetközi Oktatásfejlesztési Központot, a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola Központját. (Az aula képe a hátsó borítón látható.)
Az INNO-Share Regionális Tudástranszfer Központ elektronikus adatbázisaival, több száz digitális olvasóhelyével, kiscsoportos műhelymunkára alkalmas tereivel, médialaborjaival, vállalkozásösztönző szolgáltatásaival, jegyzetboltjával új alapokra helyezi az „egyetemi könyvtár” fogalmát. Itt kap helyet a Tudásmenedzsment Központ és a Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont is (2. ábra).
Az infrastrukturális fejlesztések részeként, szintén a projekt elemeként, mintegy 1,3 milliárd Ft értékben csúcstechnológiás kutatás-fejlesztési laboreszközök és szoftverek beszerzése történik, amelyek jelentős része már működik.

2. Az egyetemünkön folyó építőmérnök-képzés rövid története

A Közlekedésépítési Kar keretében, 1968 szeptemberében indult meg az oktatás az első évfolyammal, 124 fő nappali tagozatos hallgatóval a Vasútépítési és -fenntartási, az Útépítési és -fenntartási, valamint a Hídépítési és -fenntartási ágazatokon. A kar tantermei, laboratóriumai, tanszéki és hivatali helyiségei Budapesten, a Szerb utca 23. szám alatti épületben voltak. Az első években az igazgatói teendőket Szijártó László látta el. A kar létrejöttéhez, tevékenységének megindításához, majd az első években oktatási és szervezési munkájához nagyon hathatós segítséget kapott a Budapesti Műszaki Egyetemtől, és azon belül az Építőmérnöki Kartól. Szintén sokat jelentett a közlekedési szaktárca (egykori Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium) kiváló szakembereinek közreműködése. A hallgatói létszám öt év alatt, a három nappali évfolyamon, valamint a levelező oktatás elindulásával összesen 596 főre növekedett.

Az első években az üzemmérnökképzés megfelelő tartalmát kellett kialakítani. A kitűzött cél az volt, hogy az okleveles mérnökképzés és a technikusképzés közötti szinten olyan műszaki szakemberek kerüljenek ki az intézményből, akik elsősorban az építési munkahelyek irányítását végzik, felkészültek korszerű építési technológiák bevezetésére, alkalmazására, és ehhez megfelelő szintű elméleti felkészültséggel is rendelkeznek.
A Közlekedésépítési Kar jogutódja, a Közlekedésépítési Intézet 1977 őszén Győrben folytatta a közlekedésépítő üzemmérnökök képzését, a korábbi három ágazatéval megegyező nevű szakokon. A Győrbe költözés az infrastrukturális lehetőségek tekintetében bővülést és komoly minőségi javulást eredményezett. Az ország központjából a nyugati vidékre történt áttelepülés azonban erősen lecsökkentette az intézményünk iránti érdeklődést, ami a jelentkezők, majd 3-4 év csúszással, 1981-től kezdve a végzettek létszámának alakulásában jól megmutatkozott. A 3. ábra a nappali tagozaton végzett közlekedésépítő üzemmérnökök, majd 1991-től az építő üzemmérnökök létszámát mutatja a Győrbe település és az egyetemi cím elnyerése közötti időszakban.
A második nagy érdeklődéscsökkenés a társadalmi-gazdasági átalakulás évében 1989-ben indult, amint ezt a rákövetkező harmadik évtől, 1992-től a végzettek tekintetében a 3. ábra is mutatja. A vasúti szakterület vonzereje a hallgatók körében még drasztikusabban fogyatkozott, s a vasutas témájú diplomamunkát készítők száma 1992–1995 között már csak évi 3-5 fő volt. Saját hallgatók híján az addigi Vasúti Pálya és Geodézia Tanszék 1993-ban megszűnt. A leépülési folyamat tökéletesen visszatükrözte a végzettek korábbi legnagyobb alkalmazója, a MÁV körül elhatalmasodó gondokat, a tekintélyes számú vasutas létszámcsökkentéseket és a finanszírozási nehézségeket. A MÁV már nem tűnt többé biztos egzisztenciát kínáló munkáltatónak. A folyamatot erősítette a szakközép-iskolai rendszer elsorvadása is és az egyre népszerűbbé váló szakterületek (jog, közgazdaságtan, informatika) elszívó hatása.

Az 1990-es évek közepétől a főiskola szervezeti átalakításával együtt intézetünk (akkori nevén fakultásunk) oktatói gárdája nagyon komolyan korszerűsítette a kínálatot. Az építőmérnöki szak mellett megjelent az építészmérnöki és a környezetmérnöki szak is. Új tárgyakat hirdettünk meg, korszerűsítettük a régiek tartalmát. Igyekeztünk érvényesíteni azt a felismerést, hogy a felsőoktatás is egyfajta sajátos piac, ahol versenyezni kell a hallgatókért, főleg akkor, ha az állami támogatási rendszerből érkező pénz arányos a hallgatói létszámmal. Ugyanakkor a hallgatókkal szembeni felelősségérzet azt is diktálta, hogy a képzés igazodjék a szakemberekkel szemben megfogalmazódó változó igényekhez is.
Az 1988-tól induló építőmérnöki üzemmérnökképzés keretében közlekedésépítő, szerkezetépítő, vállalkozási és általános szakirányban lehetett tanulmányokat folytatni. Az akkor hatályos felsőoktatási törvény előírásai az általánosabb képzés irányában tolták el a korábbi, szakra specializálódott arányokat. Továbbra is fontosak maradtak a természettudományos alapismeretek, azonban komolyabb súlyt kaptak a gazdasági és humán tárgyak. A szakmai ismeretek pedig törzsanyagra és differenciált ismeretekre osztódtak.

Az egyetemmé válási folyamat erősödése lehetővé tette, hogy 2001-től ötéves építőmérnök egyetemi szakot indíthas­sunk. Ez az üzemmérnökképzésben meg­szokottnál összetettebb és magasabb színvonalú oktatási programot kívánt. Ugyanis az építés területén a hagyományos tervező-fejlesztő-kivitelező feladatok mellett egyre nagyobb szerepet kapott a projektszervezés, az üzleti-gazdasági tevékenység, a létesítményekkel való gazdálkodás, a fenntartás-üzemeltetés, a környezethez való viszony kezelése. Az egyetemi szintű építőmérnöki szak oktatási anyaga a Közlekedési infrastruktúra, illetve a Mérnöki szerkezetek főszakirányok mellé négy társszakirányt kínált. Az egyetemi szinttel párhuzamosan folyt a hagyományos, hároméves üzemmérnökképzés is.  
2004-ben kezdődött meg az átállás a kétlépcsős (BSc és MSc) oktatásra. Egy többéves, oktatásszervezési szempontból igen nehéz időszak végére azután letisztultak a dolgok, megszűnt az üzemmérnöki és az egyetemi, maradt csak a Bolognai-rendszerű képzés.

3. Az egyetemünkön jelenleg folyó építőmérnök-képzés

Az építőmérnök-képzés kredit­rend­szer­ben folyik. Így az alapképzésben lehetővé válik, hogy a hallgatók tanulmányaik első felében képességeik és szorgalmuk szerint haladjanak, míg a második felében tantárgyaikat érdeklődésüknek megfelelően választhatják meg. A mesterképzésben pedig mód van a tanulmányok szeptemberi vagy februári megkezdésére. A tantervek kidolgozásánál figyelembe vettük a Magyar Mérnöki Kamara tervezési jogosultságra vonatkozó irányelveit, s szükségesnek tartottuk-tartjuk a következők érvényesülését is:

• a tantárgyak tartalmának folytonos megújítása;
• elmélyült gondolkodást követelő hallgatói feladatok kiadása;
• az egyéni és a csoportmunkák megfelelő súlyának megteremtése;
• a hallgatói munkák szigorú számonkérése;
• a legújabb tudásanyagot tartalmazó, kiegészítő írásos anyagok folyamatos készítése.

A BSc képzés időtartama 4 év, az MSc képzésé 1,5 év mind a nappali, mind a levelező tagozaton. Ezek az időkiméretek az alábbi előnyöket kínálják:

• a gyakorlati ismeretek súlyának csökkenése nélkül teszi lehetővé a főiskolai képzésnél elmélyültebb alapképzést;
• a tervezési jogosultságok szélesebb körű megszerzését biztosítja;
• a különböző szakirányok között a törzsanyag összehangoltabb kialakítására ad lehetőséget.

Az Építőmérnök alapképzési (BSc) szak célja felkészült, nyelvtudással rendelkező építőmérnökök képzése, akik alkalmasak építési, fenntartási és üzemeltetési, valamint a vállalkozási és a szakhatósági feladatok ellátására, a képzésnek megfelelő tervezési és egyszerűbb fejlesztési feladatok önálló megoldására, bonyolultabb tervezési és kivitelezési munkákban való közreműködésre.
A tananyagon belül a képzés tartalma a következők szerint oszlik meg:

• természettudományos alapismeretek 21% (pl. Matematika, Fizika, Kémia, Műszaki ábrázolás, Számítástechnika, Mechanika, Környezetvédelem);
• gazdasági és humán ismeretek 10% (pl. Közgazdaságtan, Társadalomtudomány, Menedzsment és szervezési ismeretek, Jogi ismeretek);
• szakmai törzsanyag 42% (pl. Építőanyagok, Közlekedésépítés, Geo­tech­ni­ka, Magasépítés, Tartószerkezetek, Vízmérnöki ismeretek, Geoinformatika, Épí­tés­menedzsment);
• differenciált szakmai ismeretek 21%;
• szakdolgozat 6%.

Választható szakirányok: közlekedés­építési, szerkezetépítési, településmérnöki. A Közlekedésépítési szakirány differenciált szakmai ismeretek tárgyait az 1. táblázat részletezi.
Az Infrastruktúra-építőmérnök mesterképzési (MSc) szak célja olyan mérnökök kibocsátása, akik bizonyos gyakorlat után képesek az infrastruktúra-építőmérnöki szakterületen műszaki fejlesztési, kutatási, irányítási, projektmenedzseri feladatok önálló ellátására, továbbá bonyolult és speciális mérnöki létesítmények tervezésére és szakértésére. A BSc szintről az MSc szintre történő átlépés pontszámhoz és minőségi feltételekhez kötött, felvételi vizsga nincs. A korábbi főiskolai szintről érkezőknek az első év során kiegészítő tárgyakat is teljesíteniük kell.
A tananyagon belül a képzés tartalma a következők szerint oszlik meg:

• természettudományos alapismeretek 20% (pl. Differenciálegyenletek, Konti­nu­um-mechanika);
• gazdasági és humán ismeretek 11% (pl. Műszaki idegen nyelv, Mérnöketika);
• szakmai törzsanyag 21% (Közlekedési modellezés, Esettanulmányok a geo­technikából, Acél- és vasbeton hidak);
• differenciált szakmai ismeretek 26% (pl. Vasúti pályadiagnosztika, Vasútépítési esettanulmányok, Útpályaszerkezetek, Válogatott fejezetek az úttervezésből);
• diplomamunka 22%.

A hallgatókkal szemben alapvető követelmény a teljesítményorientáltság, a fegyelmezett, határidőre elkészülő, színvonalas munkavégzés. Folyamatosan tu­da­tosítani kívánjuk bennük, hogy a társadalomnak, a gazdaságnak magas színvonalon teljesítő mérnökökre van szüksége, s ez mindnyájuk érdeke, hiszen a fokozott tempójú versenyhelyzetben csak így állhatnak helyt. A hallgatókat nemcsak oktatni kell, de személyiségüket, gondolkodásmódjukat még formálni szükséges. Fel kell ébreszteni felelősségtudatukat, hogy saját maguk, a jövőjük, a családjuk és a társadalom felé is kötelességük a színvonalas munkavégzés. Maximálisan segíteni kell a megbízható, igyekvő hallgatókat, azonban meg kell válni a gyenge képességük vagy rossz mentalitásuk miatt nem felsőoktatásba valóktól.
A BSc és az MSc képzésben tevékenykedő oktatói gárda jelentős felsőoktatási tapasztalattal és elismert szakmai munkássággal rendelkezik, többségük tudományos fokozatot szerzett. Az életkori összetételből fakadóan az elkövetkező öt évben az oktatók jelentős része nyugdíjba vonul. A minőségi utánpótlást az egyetemen működő Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola hatékonyan segíti.

Az építőmérnökök képzésében meghatározó súllyal vesz részt a Közlekedésépítési és Településmérnöki Tanszék, amely felelős az Építőmérnöki alapszak Közlekedésépítő és Településmérnök szakirányaiért, valamint az Infrastruktúra-építőmérnöki mesterszakért. A tanszék – oktatási munkája mellett – kutatási, fejlesztési, tervezési és tanácsadási feladatokat is végez a műszaki infrastruktúra, ezen belül különösen a közutak és a vasutak területén, valamint a települések fejlesztése és működtetése kérdéseiben.
Az építőmérnöki szakon folyó gyakorlati oktatás, illetve a vizsgálatokat igénylő tudományos kutató-fejlesztő munka eszközbázisát laboratóriumok biztosítják:

• Építőanyagvizsgálati és Épületfizikai Laboratórium: tevékenysége az építőanyagok vizsgálatára terjed ki;
• Geoinformatikai Laboratórium: egyrészt a mérnökgeodéziai munkákhoz szükséges eszközökkel, másrészt a térinformatikai feladatok megoldásához szükséges hardver- és szoftvereszközökkel rendelkezik;
• Geotechnikai Laboratórium: a geotech­nika területén teljeskörűen végez vizsgálatokat;
• Szerkezetvizsgálati Laboratórium: itt folynak a tartószerkezetek oktatásával és kutatásával kapcsolatos vizsgálatok, beleértve a helyszíni vizsgálatok előkészítését és a dinamikus méréseket is;
• Útépítési Laboratórium: általános és főleg speciális útépítési vizsgálatokat végez, de magában foglalja az építőanya­gok oktatásával és kutatásával kapcsolatos vizsgálatok egy részét is.

A szak hallgatóinak tanulmányait közvetlenül az intézet kezelésében lévő számítástechnikai kabinet segíti.
Miután az épített infrastruktúra helyhez kötött, és mivel a fejlesztés problémái hasonlóak a szomszédos országokéhoz, fontosnak tartjuk a szak regionális tudományos együttműködését. A közlekedési építmények és hálózatok fenntartása és fejlesztése, valamint a települések és a közlekedés kölcsönhatásai területén jelentkező oktatási és kutatási feladatok okán rendszeres kapcsolatban vagyunk cseh, lengyel, német, osztrák, szlovák és szlovén egyetemekkel.
Fontos feladatunk a MÁV szakember-utánpótlási igényének kielégítésében történő közreműködés. Jelenleg két olyan évfolyam is van, ahova a hallgatókat – a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központtal együtt, középfokú végzettségű pályás dolgozók részére szervezett – féléves előkészítő képzés után vettük fel.
Az elmúlt években kétszer indult, szintén a Baross Gábor Oktatási Központtal együttműködve, a vasútépítő projektmenedzser képzés. 2011 őszétől pedig készen állunk a vasúti futástechnikai szakmérnöki képzés indítására is.

4. Néhány gondolat zárásként

A felsőoktatás komoly szervezeti és tartalmi változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedben. Ez a folyamat számos pozitív és negatív tapasztalatot hozott. Az oktatott tananyagok megújítása, új témák megjelenése, a kutatási eredmények beépülése az oktatásba, a kiszélesedő nemzetközi kapcsolatok komoly kínálati minőségi javulást eredményeztek.
Ugyanakkor a kedvezőtlen hatások is erősödtek. A tömegoktatás komolyan hátráltatja a minőségi munkát. A szerény követelményeket megfogalmazó felvételi ponthatárok miatt nagyon szélesre tárt kapukon sok hiányos alaptudású jelentkezőből is egyetemi hallgató lesz. Gond van sokaknál a mentalitást, a felelősségérzetet illetően is. Segítséget jelentene a felvételi követelmények szigorítása (bekerülési pontszám további emelése, emelt szintű érettségi kötelezővé tétele).
Rossz az állami támogatási rendszer, amely az intézményeket a hallgatói létszám állandó emelésében teszi érdekeltté. Nagy hiba volt annak idején a tandíj eltörlése, hiszen az abból befolyó pénz csak a hallgatókkal közvetlenül kapcsolatos oktatási feltételek javítására volt fordítható, s az intézményi bevétel mellett jobb tanulásra szorító fegyelmező erőt is jelentett.
A túl megengedő tanulmányi és vizsgaszabályozás következtében igen magas a sikertelen teljesítést követően az újbóli tantárgyfelvételi lehetőségek száma. A sikertelen vizsgák megismételhetőségének sokszoros lehetősége nem szorítja a hallgatók jelentős részét komoly felkészülésre, s igazi vizsgák helyett sokszor csak „próbálkozások” történnek.
Amikor tehát úgy gondoljuk, hogy tematikailag, oktatástechnológiailag igazán korszerű tananyagaink vannak, akkor még számos meghatározó területen kell tevékenykedni azért, hogy ez a minőség érvényre is juthasson.