Bár a tematikus megközelítés kézenfekvőnek tűnhet, mégis inkább a művészek felől elindulva foglalkozom az ábrázolásokkal, lévén művészettörténész – s így a reformkori művészeti élet jellemzői is érthetőbbé, értékelhetőbbé válnak.
Az ismert, sőt elismert művészek művei mellett számos olyan ábrázolással találkozhatunk, amelyek készítői nem azonosíthatók, ez azonban mit sem von le értékükből.

Rudolf Alt (1812–1905) 1844-ben járt először Pesten. Tájképrajzoló apjához, Jacob Althoz (1789–1872) hasonlóan a festői tájakat örökítette meg, de az ifjabb Alt előszeretettel festett-rajzolt városképi részleteket, épületeket. József nádor és a Szépítő Bizottmány városfejlesztő tevékenységének eredményeképpen a kisvárosból nagyváros, majd világváros lett. Új középületek, új utcák, terek épültek, a modern nagyvárosi élet minden kellékével.
„Pompás épületei által europai hírre emelkedő Pest városának váratlanul gyors felvirágzása, nem különben Budának s’ környékének festői fekvése bámúlatra ragadják az utazókat. E két város együtt véve annyi figyelemre méltót foglal magában, hogy a’ haza’ e’ fénypontjának méltó képét bírnia nemcsak a honfi forró vágy, hanem azoké is, kik csak rövid ideig mulatozván közöttünk, örömest visszaemlékeznek a’ múlt élvezetekre.”
Az 1845-ben kiadott Buda-Pest kötet előszavában fogalmazott így a kiadó, Conrad Adolf Hartleben (1787–1861). Rudolf Alt ehhez készítette első pest-budai rajzait, amelyeket Franz Xaver Sandmann (1805–1856) rajzolt kőre. A 32 képet rövid magyar és német nyelvű leírások kísérték, ajánlása pedig József nádornak szólt.

A legérdekesebb régi és főként újonnan emelt épületek ábrázolásai mellett csaknem teljesen a „hagyományos” tájkép típusának megtestesítője a Gellérthegyet a Rakpiac felől bemutató lap. Az előtérben a gabona- és egyéb árut szállító hajókat láthatjuk – gőzöst, vitorlást, de közöttük csónakokat, sőt dereglyét is (1. kép). Egy másik lapon a hajók készítésének hely­színét örökítette meg Alt. A nyitott műhelycsarnokok előtt hajók úsznak a vízen (2. kép). Ezt a kompozíciót aztán több más sorozat is átvette, másolta, és kihagyhatatlan téma lett.
Talán a legérdekesebb Rudolf Alt képei közül a Lánchíd építését bemutató. A nézőpont kissé szokatlan: a horizont mintha túl alacsonyan lenne, ezáltal azt a képzetet keltve, hogy a néző mintegy a vízből, akár hajóból vagy csónakból szemléli az építési munkát. A még rendezetlen, ki nem épített budai part vázlatos figurái is a víz legszélén állnak (3. kép). Előttünk a felállványozott pillérek, balra a Duna-sor palotái, jobbra a Gellérthegy.
S ha már a bevezetőben Barabás Miklóst (1810–1898) emlegettük, több akva­rell­jének is hasonló a témája. Ő azonban a Lánchíd építését a pesti partról, a Rakpiacról láttatja, s csak közelebbről meg­tekintve a képet vehetjük észre az építkezés elkezdésének jeleit: cölöpöket vertek le, s az építők felvonultak a területre. A vízfestmény igazi főszereplője maga a folyó és a háttérben kissé sejtelmesen magasodó budai királyi palota, valamint a Gellérthegy lejtője (4. kép).

Barabás Gabonaszállító hajója egyrészt pontos és hiteles dokumentuma a hajótípusnak, ugyanakkor légiesen könnyed, finom reflexeket alkalmazó, látszólag egyszerű, ám annál hatásosabb kompozíció (5. kép).
Clark Ádám vitorlása lehetne akár egy ragyogó, napsütötte tájkép a csónakkal – de ez nem egy mindennapi csónak, hiszen a Lánchíd építésvezetőjéé (6. kép).
A Lánchíd alapkőletétele a korszak egyik legkülönlegesebb képe. Kossuth La­jos Pesti Hírlapja a következőképpen tudósított az eseményről:
„Augusztus 24-én volt tehát azon nap, amelyen e roppant építménynek alapköve letétetett. Az ünnepély délután 5 órára vala rendelve. A katonaság díszruhában a híd-bemenettől majdnem a Dorottya-utcának a német színház felé eső végéig két hosszú sorban vala felállítva. Tömérdek nép lepé el az utcákat és az úton lévő házak ablakait és karzatait. Az építőudvarba és zárgátba menni kívánóknak belépti jegy mellett ötödfélig álla szabadon a bemenet. A vendégek meg valának kérve, hogy minden szerencsétlenség és zavar elkerülése végett ne terheltessenek magokat a szabott rendhez pontosan tartani, mit a közönség more patrio meg is tőn, mert a tolás, rúgás, taszigálás a bemenetnél valóban betűszerint irgalmatlan vala és nem egy úri asszonyságot láték feldúlt fejdísszel és össze-vissza tépett öltözettel visszatérni, csak hogy legalább lélegzetét megmenthesse. Öt órakor megdördültek Ősbudánk bástyáiról az ágyúk, ő cs. kir. fenségök Károly főherczegnek, mint ő felsége apostoli királyunk a híd alapkövének letételére kinevezett képviselőjének és a nádornak indultát jelentendő.

Mintegy jó óra negyed múlva megzendült a hídudvar bemeneténél felállított katonai hangászkar zenéje, az »Isten tartsd meg« népdal melódiáját hangoztatván, az érkező fönségek elébe. Majd báró Sina György és Széchenyi István gróf vezetése alatt a fenségek, főherczegek, s nádorné ő cs. k. főh.-ségével s József főherczeggel és Erzsébet főhgnővel együtt, a Buda-Pesten lévő világi, katonai és egyházi főméltóságok kíséretében megérkezvén, többszörözött szíves »éljen«-nel fogadtatának. A fenséges személyek a számukra készített háromszínű sátorban helytfoglalván fölolvastaték Tasner hites ügyvéd és m. academiai levelező tag által a híd keletkeztének rövid vázlata.”
Barabás akvarellje 1842-es, de a nagyméretű olajfestmény csak 1864-ben készült el. S van egy harmadik változat is, amely olajkép, ám jóval kisebb, és a keretének felső részén a Lánchíd terve látható (7. kép). Barabás 1842–43-ban készült akvarelljei egy album – amely a hagyomány szerint Clark Ádám tulajdonában volt – lapjai.

Slowikowski Ádám színes litográfiasorozata 1865-ben Pest-Buda legjelentősebb épületeinek képeit gyűjtötte albumba: ezek egyike a Lánchíd volt. A háttérben itt is gőzösök úsznak a Dunán, az előtérben csónakok, és a kissé szokatlan szögben ábrázolt híd a késői keletkezési idő ellenére nem teljesen a megvalósult formájában látható (8. kép). Mint ahogy Rohn Alajos litográfiáján sem a teljes képe mutatkozik meg a hídnak, sőt még csak nem is főszereplő, hiszen a kőrajz címe szerint a Császári Királyi Duna Gőzhajózási Társulat épülő rakhelyét láthatjuk gőzhajó és csónakok között (9. kép).

Feszl Frigyesnek (1821–1884) tulajdo­nítható az az akvarell, amely a Duna Gőzhajózási Társaság rajzához nagyon hasonló nézetből és részletekkel mutatja be ugyanazt a helyszínt és témát. Egy másik rajz ismét Budáról, de egy újabb, eddig nem alkalmazott nézetből mutatja be az ugyancsak a kezdeti stádiumban (10. kép).
Karl Mahlknecht (1810–1893) a Lánchíd tervét illeszti bele egy olyan látképbe, amelyen mindkét part megjelenik: balra a Duna-sor palotái, jobbra a királyi palota és a Gellérthegy (11. kép).
Theodor Glatz (1818–1871) bécsi rajzoló, nagyszebeni rajztanár szokatlan nézetet választott: a keretbe foglalt képen a Gel­lért­hegy tájékáról tekinthetünk le az építkezésre, a pillérek készülnek, állványerdőbe burkolva (12. kép).

A Zrínyi gőzhajót a Gellérthegy és a Vár előtt láthatjuk, a pesti partoktól elin­dulva, népes közönség búcsúztatása kö­ze­pette (13. kép). Theodor Glatz Óbudai hajógyárról készült rajza azon ritka ábrázolások egyike, amely nem a munka helyszínével, hanem magával a munkafolyamattal foglalkozik (14. kép).
A vasútvonalak építésének bővülésével egyre több „indóház” épült. Ez a kifejezés jól érzékelteti szerényebb méretüket. Viszonylag kevés ábrázolás maradt fenn róluk, ezek egyike az az aprócska litográfia, amely a mai Nyugati pályaudvar előd épületét, a román kori bazilikát idéző csar­nokot ábrázolja (15. kép).
Vinzenz Reim (1796–1858) bécsi építész, rajzoló, rézmetsző 1851-es sorozata már jelzi, a pest-budai kiemelkedő jelentőségű épületek sorában a királyi palota vagy a Magyar Nemzeti Múzeum mellett megtalálható a Nyugati pályaudvar régi épülete. Ez a színezett rézmetszet sokkal részletezőbb, gondosabb kivitelű, mint az előbbi mű, és Reim szokása szerint zsánerképi jelenetekkel is bővíti a kompozíciót (16. kép).

Az Életképek című folyóirat illusztrációjaként készült a rákospalotai indóház, egy kis vidéki állomás kőrajza (17. kép). Ignaz Weissenberg Nyugati pályaudvar litográfiája viszont a valóságosnál jóval monumentálisabbnak ható épületet ábrázol, éppen annak jelentőségét kiemelve ily módon, valamint a körülötte sétáló emberek csoportjaival (18. kép).

A közlekedéshez kapcsolódó ábrázolások kiválogatásának célja egyfelől az volt, hogy a legkiválóbb magyar és osztrák művészek – mint Barabás Miklós és Rudolf Alt – e művei közül láthassunk jó néhányat, másfelől az építészek rajzai is érdekesek és tanulságosak a témában. De legalább ilyen fontosak a korszak más dokumentumai, elsősorban az albumok, folyóiratok nagy példányszámban megjelenő és terjesztett illusztrációi, amelyek a legszélesebb közönséghez juthattak el.