„…Az eredeti épületek közül, melyeket a Tiszavidéki Vasút a későbbi Jász-Nagykun-Szolnok megye területén emelt, a karcagi állomás a legjelentősebb, amely a II. világháború végéig építészetileg változatlan formában maradt meg. 1945 után a felújítások sajnos megfosztották ornamentikájától és az ajtó, ablakszerkezeteket is részben átalakították. A karcagi állomás a Tiszavidéki Vasút középkategóriás felvételi épületeinek egyik legtipikusabb darabja. A középkategórián belül a kisebb méretű, egyszerűbb kialakítású, romantikus stílusúnak tekinthető épületek közé tartozik…”
Cseh Géza (Műemlékvédelem, 1992/1, 42–43. o.)
A Tiszavidéki Vasúttársaság 1856 és 1880 között összesen 37 felvételi épületet és 17 megállóhelyet épített.
A társaság építészei az indóházak megvalósítására hat változatban dolgoztak ki szabványterveket, amelyeket az utasforgalom és a forgalmi személyzet helyigénye alapján méreteztek. A tervezőkre az angol romantika volt hatással, melynek stílus­jegyei tisztán az elsőrendű, nagyvárosi pályaudvarok (Debrecen, Arad, Nagyvárad, Kassa) indóházainál és a más állomásokon is telepített, faszerkezetű vágánycsarnokoknál voltak megfigyelhetők, közülük sajnos egyetlenegy sem maradt fenn. A romantikus stílusjegyek felhasználásával alakították ki az ezeknél kisebb állomásaik felvételi épületeit is, jól kihasználva a tömegtagolás és az alkalmazott nyílásritmus épületméretekhez illeszthető előnyeit.

A karcagi állomás 1857-ben épült meg, mint a társaság középkategóriás méretű felvételi épületeinek egy jellegzetes darabja (1. kép). Vele megegyező III. rendű indóház megtalálható még a vonal többi állomásán, Forró-Encsen, Biharkeresztesen (volt Mezőkeresztes) és Sápon. A bécsi székhelyű vasúttársaság ugyan jelentős szerepet vállalt az alföldi mezőgazdasági termények szállításában, a mezővárosok utasainak kiszolgálásában, mégis állandó nehézségekkel küzdött és számos kritika is érte. Ezért 1880-ban szerződés született a társaság és az általa üzemeltetett vonalak államosításáról.

A II. világháború után a díszeitől nagyban megfosztott, lecsupaszított, egyébként jelentős forgalmat bonyolító – Tiszafüred felé mellékvonalat is kiszolgáló – karcagi állomást 1988-ban történt felújítás során az épület mellett egy kisebb kiszolgáló- épülettel bővítették. Az eltelt idő alatt az épület állaga ismét leromlott (2. kép).

A NIF Zrt. által 2010-ben elindított vasútfejlesztési programban az épület felújítása eredetileg nem szerepelt. A pálya mellett a peront újították meg. A fel­vételi épülethez kapcsolódó előtető, új perontető és aluljáró is épült, Hajnal Zsolt és munkatársai tervezésében. A biztosító­berendezések az állomás klinkertéglás homlokzatú üzemi épületébe kerültek. Az utasforgalmi épület lehangoló látványt nyújtott a felújított pálya mellett.
A MÁV Zrt. 2012-ben elhatározta, hogy saját erőforrásból korszerűsíti az utasforgalmi területeket és a külső környezetet: az elhasználódott épületszerkezeti elemeket felújítja, az állomási környezetet rendezi. Szükségessé vált a vizesblokkok megújítása, az épület komplett akadálymentesítése, az utaskiszolgálás valamint a vasutas dolgozók munkahelyének modernizálása is.
Fontosnak tartottuk, hogy az országos műemléki védettséget nem élvező, de helyi védelem alatt álló és vasúti műemlék épület úgy újuljon meg, hogy régi arculata megmaradjon.
Hiányos homlokzata a korhű állapotot tükrözve egészüljön ki, ugyanakkor a pályakor­sze­rű­sítéskor megjelent modern építészeti és műszaki megoldások az épületben is valamilyen formában visszaköszönjenek.
Szerettük volna, ha az épület átalakítása-felújítása során építészeti többlettartalom jelenik meg, túlmutatva egy puszta korhű rekonstrukción. A kiviteli tervek készítése során Tóth Zoltán kérte fel az S39 Hybrid Design Irodát és Baróthy Anna képzőművészt, hogy segítsenek megtalálni azt a formát, amellyel az állomás minőségi, egyedien megtervezett kortárs elemeket is kaphat. Nem egy különálló térplasztika vagy valamilyen iparművészeti alkotás jelenik meg, hanem egy olyan motívum született, amely az állomás belső és külső terében egységesen végig tud vonulni, és így a különböző térelemek része, egyfajta közös összefoglalója. Baróthy Annáék egy olyan motívumot vázoltak fel, amely a beltéri burkolatoktól kezdve a kültéri padokig egy keretbe foglalja az állomás dizájnelemeit (3., 4. kép).

Sikerült egy olyan formát megtalálni, amely lendületesen vezeti a térben az utast, és megteremti a kapcsolatot a belső helyiségek – váróterem, jegypénztár – és a külső előtér között. Az épület egyik oldalán kisebb pihenőkert is létesült egyedileg tervezett padokkal, ivókúttal.

Az 1988-ban végzett átalakítás nem elégítette ki a korszerű állomásépületekkel szemben támasztott igényeket. Törekedtünk arra, hogy a felújítás során a belső teret racionálisan rendezzük vissza. Például visszakerült a felvételi épületbe a melléképületben elhelyezett és teljesen leromlott állapotú mellékhelyiségblokk, amely így közvetlen kapcsolatba került a váróteremmel. Egyúttal az akadálymentesítés szempontjából is kedvezőbb ez a kialakítás. Mivel a mostani felújítás első ütemében a klinkertéglás melléképület fogadta be az üzemi területeket, ezért az állomásépület komolyabb funkcióváltáson nem esett át. Az emelet nagyobb részén megmaradtak az ott kialakított lakások, a kisebb részére irodai és szociális funkciók kerültek (5. kép).

A földszinten pedig lényegében az utasforgalmi terek és a vasúti dolgozók munkahelyei kaptak racionalizált és esztétikusan megformált helyiségeket.
Az állomás részleteiben is kidolgozott, minőségi elemekkel bővült. A kültérben elhelyezett padok kialakításában is visszaköszön a belső mintázat, alulról pedig érdekes megvilágítást kaptak a nemrég kifejlesztett, azóta késztermékként kap­ható Luminarias fénysortól. Minden ilyen elem jól harmonizál a romantizáló és díszeivel kiegészült homlokzattal (6., 7., 8. kép).

A karcagi felújítás során sikerült megvalósítani azt a komplex gondolkodást, hogy miként lehet egy vasútüzemi területet minőségi módon összekapcsolni egy jól funkcionáló, kortárs utasforgalmi résszel (9., 10. kép), és a korhűen megújuló épület miként kaphat modern, de mégis az egésszel jól harmonizáló belsőépítészeti elemeket.

Szakági tervezők:
Építész vezető tervezők: Strak-Takács Orsolya (engedélyezési terv), Tóth Zoltán (kiviteli terv és művezetés).
Építész munkatárs: Ruga Máté, Soós Gergely.
Dizájntervező és kivitelező: Baróthy Anna, Krauth Veronika (S39 Hybrid Design).
Tartószerkezet-tervező: Főző Krisztián.
Épületgépész tervező: Gergely László.
Épületvillamossági tervező: Gálos Zsolt, Turi Ádám.
Tájépítészmérnök: Tóth Renáta Ágnes.