Nagysebességű vasutak pályafenntartási kitűzése
Nagysebességűnek az olyan vasutat nevezzük, ahol a menetdinamikai jellemzők közül az oldalgyorsulás-változás (rukk) a meghatározó, és nem az oldalgyorsulás.
A gyakorlatban alkalmazott oldalgyorsulás-változás határértékek alapján nagysebességű vasút az, amelynek a pályasebessége 80-90 km/h feletti. Szabályzati szinten nemzetközileg is elfogadott a 100 km/h és az afeletti sebesség. Ennek következtében az oldalgyorsulás-változás határértékeinek betartása miatt rendkívül fontos a vágánygeometria karbantartása 100 km/h sebességtől felfelé.
Nagysebességűnek nevezik még – mai divatos nemzetközi felfogásban – a nagysebességű szupervasutakat (250–300 km/ h-tól) is, de ezeket a hagyományos, azaz a menetdinamikai jellemzők által meghatározott nagysebességű vasutaktól meg kell különböztetni. A vasúti vágányszabályozások előkészítése szempontjából ennek a megkülönböztetésnek nincs jelentősége, ugyanis a mérettűrési előírások sebességfüggők.
A vasúti kitűzés összefoglaló név, mely a vágány- és kitérőszabályozás geometriai előkészítését jelenti. Ez magában foglalja a pálya felmérését, a korrekciók megtervezését s azok előírását a szabályozógép felé. Tehát inkább tervezési és megrendelői igényt meghatározó feladat, semmint geodéziai. A vasúti pályák kitűzése a mérnökgeodéziának egy olyan speciális szakterülete, amely szabatos mérést igényel nagy mérési teljesítmény mellett, mindezt veszélyes munkahelyen, forgalom alatti pályán(!), és a pályasebesség növekedésével egyre szigorúbb tűréssel.
Kissé meglepő, de sajnos tény, hogy a vágányszabályozások geometriai előkészítését (röviden kitűzést) végző szakemberek sok esetben nem érzik munkájuk lényegét, jelentőségét. Rutinszerű műveletek ismétlésével végzik a feladatot. A vágányszabályozás során egy dolgot biztosan tudunk: a vágányszabályozás után rosszabb nem lehet, még ha nem is lesz jó a pálya. Ha nincs kitűzés – esetleg van, de hibás –, a gépkezelő bekapcsolja az automatikát, és szerencsés esetben a (relatív!) hiba 60-90%-át megszünteti. Bár nagyobb – 10-15 mm-nél nagyobb – irányhiba esetén ez sajnos már kiderül. Ám leggyakrabban egy karbantartott pályán
a relatív hiba általában 10 mm-nél kisebb, és csak a kirívó helyi hibák szúrnak szemet. Mivel nagyon kevés az olyan szakember, aki teljes mértékben tisztában van mind a kitűzés, mind a szabályozógépek elméleti és szakmai hátterével, azzal, hogy mi a szerepe a pontos geometriának, ezért a gyakorlatban nem mindig hatékony a hibamegszüntetés.
A legnagyobb probléma a vasúti kitűzéssel, hogy idő- és élőmunka-igényes. Komoly szakmai ismereteket, gyors helyzetfelismerést és döntést igényel. Előfordul, mint a szakma más területén is, hogy kevésbé képzett szakemberek végzik, és ha senki sem látja, úgysem derül ki, hogy végül kitűzés nélkül, vagy a kitűzés figyelmen kívül hagyásával történt a vágányszabályozás. A gondot növeli, ha a megrendelői oldalról sem veszik komolyan a kitűzés fontosságát. A 2009-ben életbe léptetett új MÁV FKG utasítás kitűzéssel foglalkozó fejezetében súlyos szakmai hibák, hiányosságok vannak. Az előírások,
a követelmények korszerűtlenek. Számottevő visszalépés történt az MI 007-78-ban foglaltakhoz képest.
A kitűzések jelenlegi minőségi hiányosságának oka egyebek között az, hogy nincs megfelelő felsőfokú szakképzés. Mint más szakterületeken is – a gépesítés és az elektronika fejlődése következté-
ben –, a kitűzésekhez szükséges szaktudás és igényesség a megrendelő és a kivitelező részéről is háttérbe szorult, pe-
dig a technikai fejlődés csupán megkönnyíti a feladatok elvégzését, de nem pó-
tolja a szakembert és annak megfelelően elismert szaktudását és tevékenységét.
Az egyre pontosabb vágánygeometria rendkívül fontos, mert amíg csak kiegyenlítjük a hibákat, a járművek okozta igénybevétel következtében a pálya geometriai romlása gyorsabb lesz. Mind a geometriai romlás, mind a gyakoribb szabályozási igény a pálya szerkezetének elhasználódását is felgyorsítja. Tehát a jó vágányszabályozás komoly gazdasági kérdés. Ehhez viszont nem kell más, mint jó kitűzés és az annak alapján végrehajtott vágány-, illetve kitérőszabályozás.
A kitűzés fejlődése
A kitűzések tárgyalása során feltételezzük, hogy ágyazatos felépítményről van szó, ami a világ vasúthálózatának több mint 99%-át teszi ki.
A vasúti pályákon a kitűzéseknek alapvetően két területe van: az építési és a pályafenntartási kitűzés. A méréstechnoló-
giát és a tűréseket tekintve az építési kitűzés befejező fázisát-fázisait pályafenntartási kitűzésnek kell tekinteni, illetve úgy kell(ene) elvégezni. Az építési kitűzés célja az építési tevékenység (új pálya, nyomvonal-korrekció, felépítménycsere stb.) során az abszolút helyes geometriát legjobban megközelítő, pályafenntartási módszerekkel egzaktul kialakítható fektetés meghatározása. Ez a vágányszabályozási határértékek ismeretében 5-10 cm.
A pályafenntartási kitűzés célja a pontos geometria a sebességhez tartozó tűrésen belül egzakt módon történő rendszeres megközelítése. Ez a pontossági igény
0,1 és 2 mm közötti.
Számos módszert és mérőeszközt alkalmaznak szerte a világon. Sőt előfordul az is, hogy más célra kiválóan alkalmas mérőeszközzel próbálnak – pusztán kényelmi okból – nagy pontosságú vasútmérést produkálni. A legtöbb eljárás során a legfontosabb vizsgálatot el sem végezték: azaz, hogy alkalmas-e egyál-
talán az adott célra. Kiváló gépész és
villamos, illetve informatikai szakemberek fejlesztenek vágánymérési szakértelem nélkül vagy hiányos, felületes ismeretekkel.

A kezdetek
Az első vasutak megépítésétől a XX. század közepéig a kitűzési módszerek és eszközök lényegében nem változtak. A vasútvonalak és a sebesség rohamos növekedésével a XIX–XX. század fordulójára kialakultak az első, célfeladatra kifejlesztett eszközök, mint például a vágányszintező, más néven alázúzalékoló műszer.
A jelentős mérési igény csökkentése érdekében a két világháború közötti időszakban dolgozták ki a szögképeljárás vasúti alkalmazását, melyet Magyarországon
Dr. Nemesdy-Nemcsek József (műegyetemi tanár, korábban MÁV-mérnök) honosított meg, és fia Nemesdy Ervin tökéletesített. A cél az volt, hogy a kisebb sebességű vonalakon (60-70 km/h és az alatt)
a költséges eszköz- és időigényes műszeres mérés helyett a kevésbé képzett szakemberek is egyszerűen, alacsonyabb pontossági igényeket kielégítő módon hajtsák végre a kitűzést.
Az optikai eszközökkel, irány- és fekszintkitűzés esetén 1-5 mm-es pontosságot lehetett elérni. A vágányszintezők leegyszerűsítették a fekszintkitűzést azáltal, hogy ferde síkon is tudtak mérni, azonban ez az eszköz 2-3 mm-nél nagyobb pontosságot nem tesz lehetővé. A húrméréssel (szögképeljárással) – mechanikus módon 10, illetve 20 m hosszú zsinórral, újabban horgászzsinórral – elméletileg 1 mm-es húrmérési pontosság érhető el, azonban az összes mérési tényező figyelembevételével ez a valóságban nem jobb, mint 2-5 mm.
Az elektronikus korszak
Az 1950-es évektől kezdődően, az 1980–90-es évekre elterjedtek a digitális teodolitok, távmérők, digitális szintezők és a mérőállomások. Utóbbiak egyre több beépített szolgáltatással. A szolgáltatások áradata a kitűzőket is elkényeztette. A szakma megfeledkezett a geodéziai mérések hibáiról, az egyre növekvő szolgáltatások ezt háttérbe szorították. Pedig az elektronikus eszközök sem pontosabbak a 100-150 éve megalkotott elődeiknél, csak használatuk kényelmesebb. Sőt, némelyik 50-100 éves teodolit, szintezőműszer lényegesen pontosabb a mai mérőállomások szinte mindegyikénél.
A nagy távolságú elektronikus távmérők csábítóan hatottak a kitűzésre, s a poláris mérésekkel – figyelmen kívül hagyva a geodéziából tanultakat – 40-50 mm-es nagyságrendű hibákkal terhelték meg az addig viszonylag jó fekvésű pályát. Találkoztam olyan esettel, hogy a szakmai irányító, aki földmérő mérnök, nem tudta, miért fordul elő 5“-es mérőállomással, 700 m-es hosszon 50 mm irányhiba vadonatúj UIC 60 rendszerű pályán. A mérésekben kereste a hibát, pedig a technológia és a mérőeszköz volt az alkalmatlan.
Nagygépes rendszerek
Az 1990-es években néhány nagy szabályozógépeket gyártó cég kidolgozta saját, vonatjellegű mérőeszközét.
Az egyik ilyen gép az osztrák székhelyű Plasser & Theurer EM-SAT rendszere, mely önálló mérővonat. A cég állítása szerint óránként 2 km-es haladási sebesség mellett, 1-2 mm pontosságú irány- és fekszintmérést produkál, s mindezt az azonos teljesítményt és megbízhatóságot nyújtó eljárásokhoz képest 20-25-szörös költséggel és vágányzár-szükséglettel.
A svájci Matisa 1994-re a saját szabályozógépeire szerelt mérőrendszert, amely poláris mérésen alapul. Ez a Palas. Az elmúlt 17 évben ezzel a módszerrel a Matisa összesen 4000 km-t szabályozott, azaz
évi átlag 235 km-t. Ha feltételezzük,
hogy a teljes rendszer legnagyobb hibája 1 mm-es távmérési pontatlanság, akkor még egyenesben is képes egy átlagos oszlopközben 9-10 mm irányhibát előidézni, igaz, a teljes oszlopközben elnyújtva. Pedig az egyenes az egyetlen geometriai elem, amelyet problémamentesen a legegyszerűbb eszközökkel is szinte mindig sikerült pontosan kitűzni és kiszabályozni.
Emellett a Matisa – a Palasszal fel nem szerelt szabályozógépein – a mechanikus húrt optikai húrral helyettesítette, mellyel lényegesen nagyobb szabályozási pontosságot ér el.
Célberendezések
Több műszergyártó cég (például a Leica), kihasználva az elektronikus mérőállomás adta lehetőségeket, vasúti célra alkalmassá tette azt, legalábbis a reklám szerint. Valójában a prizmához készített egy vágányra helyezhető állványt, és elkészítette az adatfeldolgozó szoftvert. A mérési elv ettől még poláris maradt. A prizma automatikus irányzási pontossága (a gyártó szerint) 2-5 mm, viszont a program tizedmilliméteres értékeket ír ki. Ez téveszti meg a kitűzőt. Tény, hogy ez a mérőállomás az egyik legjobb a kategóriájában.
Több olyan gyártó is van, aki szerint a vágányszintező (alázúzalékoló) állványára erősített kompenzátoros optikai szintezőműszerrel képes a helyszínen fekszintkitűzést produkálni. Ez igaz, ha a pálya vízszintes. A kompenzátoros szintező nem képes ferde bázissíkot szolgáltatni.
A vágányszabályozás pontosságát meghatározó tényezők
A vágányszabályozás pontossága igen összetett, sok tényezőtől függ, melyek együttesen szélsőségesen rossz eredményt is adhatnak. A főbb tényezők:
– a vágányszabályozó gép szabályozási pontossága (általában 1 mm, adott);
– a vágányszabályozó gép műszaki állapota, meghibásodása;
– a vágányszabályozó gép kezelőinek hanyagsága (elolvasás, téves betáplálás);
– az alkalmazott mérőeszköz pontossága;
– az alkalmazott mérőeszköz műszaki állapota, meghibásodása;
– pontraállási hiba;
– irányzási hiba;
– leolvasási hiba;
– kerekítési hiba;
– időjárás okozta hiba (köd, eső, hó, szél, légnyomás, páratartalom, hőmérséklet);
– szelvényhiba felméréskor;
– szelvényhiba felíráskor;
– számítási eljárás hibája (közelítő eljárások);
– stb.
A legelső tényező kivételével az összes további hibalehetőség okozta pontatlanság kiküszöbölhető, vagy elhanyagolható mértékre csökkenthető. Ez a megfelelő méréstechnológia és mérőeszköz helyes megválasztásával és igényes, lelkiismeretes munkavégzéssel érhető el.
Értékelés
Lényegében minden mérőeszköznek van ideális felhasználási területe. A mérőállomásokat kiválóan lehet alkalmazni a pályaépítésben, az akkor még több cm-es kitűzési igény mellett. A pályafenntartásban szükséges 1 mm-es pontosság viszont ezekkel szinte elérhetetlen még akkor is, ha a szoftver mm-es értékeket számol. A pontraállási hiba, a szögmérési és távmérési hibák, a refrakció, az irányzási hibák még optimális esetben is 2-5 mm-es relatív pontosságot eredményeznek. A valóságban ez a hiba elektronikus mérőállomás esetén sajnos nemritkán 10-40 mm mértékű is lehet.
A digitális szintezők tized-, netán századmilliméteres mérési pontosságával nagyszerűen alkalmazhatók pontos fekszintkitűzéshez, azonban a vízszintes bázissík miatt utólagos kiértékelés, tervezés szükséges.
Az ábra az egyes mérési eljárások megbízhatóságát, valamint az egyes geometriai elemek sebességfüggő szükséges pontosságát szemlélteti.
A pontossági igények figyelembevételével sajnos megállapítható, hogy a mérőállomással végzett poláris felmérés-kitűzés ténylegesen legfeljebb 80 km/h sebességig felel meg a követelményeknek. Átmeneti ív esetén ez még kevesebb. Lényegében ugyanez a helyzet a húrméréssel (szögképeljárással) is. Az EM-SAT
és a Palas tényleges megbízhatósága 90-120 km/h sebességig megfelelő. Látható, hogy sem a fejlesztők, sem az alkalmazók az egyes módszerek tényleges alkalmasságát nem vizsgálják, elegendő, ha annak alkalmazását valamilyen utasítás, szabályzat előírja, vagy esetleg valamely neves cég terméke.
Az egyetlen megbízható módszer, amely 80-100 km/h felett is kellő pontosságot nyújt, a hosszúhúros eljárás (LCM).
A hosszúhúros-fixpontos rendszer
A rendszer alapjai
Hosszúhúrosnak akkor nevezünk egy módszert, ha a mérendő bázishúr hosszabb, legalább 50-60 m, sőt nem ritka egyenesben az 500 m-es húr sem. A húr megnövekedett hossza miatt a húron belül nem egy (ellentétben a szögképeljárással), hanem több mérési pontunk, azaz részletpontunk van.
A hosszúhúros-fixpontos rendszer egyik legfőbb tulajdonsága, hogy mindig egzakt geometriát szolgáltat, és nem egy kiegyenlített hullámsorozatot.
Többféle hosszúhúros módszert alkalmaznak a világon. Vágányszabályozáshoz ez nyújtja a legnagyobb relatív pontosságot. Fixpontrendszerrel kiegészítve – mely célszerűen a húrvégpont, villamosított vonalon ez a felsővezetéktartó oszlop – pedig az abszolút pontossága is kiváló.
1987-től kezdve folyamatosan fejlesztettem ki egy hosszúhúros-fixpontos rendszert, melyben nemcsak a mérési alapelveket, hanem a matematikai modellt és
a hozzá tartozó mérőeszközt is kidolgoztam. Tehát immár 24 éve foglalkozom a vágány- és kitérőszabályozások geometriai előkészítésének különféle mérési eljárásaival, mérőeszközeivel, illetve azok vizsgálatával, továbbá méréstechnikai fejlesztéssel.
A hosszúhúros eljárás nem igényel speciális mérőeszközt. Az eszközfejlesztés célja a jól gépesíthető hosszúhúros eljárás hatékonyságának és megbízhatóságának növelése, a hibaforrások jelentős részének kiküszöbölésével.
A mérőeszköz fejlődése
Az 1990-es évek első felében a fő hangsúly a matematikai és a mérési modellen volt. Ehhez a legegyszerűbb, már adott optikai húrmérést alkalmaztam, amely akkor egy teodolitból és egy általam készített hosszúhúros mérőlécből állt.
Az 1990-es évek második felére a teodolitot felváltotta a lézersík, majd ennek továbbfejlesztéséből alakult ki 2000/ 2001-re a kétrészes, kézben vihető elektronikus hosszúhúros mérőműszer, melynek kifejlesztése az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság támogatásával valósult meg. Ennek során sikerült a mérési rendszert teljesen elektronikussá tenni, és kellő tapasztalatot gyűjteni az eszközről. Sajnos a prototípus még nagyon energiaigényes és kissé nehéz volt. De az elv működött. Ehhez szükség lett volna a gyakorlatban is alkalmazható eszközre, kisebb önsúllyal. Ez viszont meglehetősen költséges volt. Felmerült az igény is, hogy a berendezéshez készítsünk vágányra helyezhető gurítható vázat a könnyebb kezelhetőség és a hatékonyság érdekében. Ez akkor a mérési pontosság rovására ment volna, ezért elvetettem. Ez az eszköz egy, a húrvégpontot biztosító bázisból és egy mozgó mérővevőből állt. Egy menetben mérte az irányt, a fekszintet,
a túlemelést és a nyomtávot, valamint a szelvényezést, azaz a mérési pont helyét. Beépített adatrögzítője volt.
A mintegy tíz éve megépített prototípus finomítása helyett 4-5 éve sikerült megvalósítani a gurítható változatot. Az eszköz továbbra is két részből áll, de számottevően átalakult a mérési rendszere.
A bázis egyes funkcióit a mozgórészre helyeztem át, a maradék nagymértékben önállósult. A megmaradt bázisra csupán az első felmérés alkalmával, azaz a legjobban simuló szabályos geometria meghatározásához van feltétlenül szükség. A mérőeszköz, mint sok más, a vasutat folyamatában vizsgáló berendezés, végül kerekekre került. Ezt úgy értem el, hogy a nagy pontosságú mérőrendszert egy közvetítőszerkezettel a guruló váztól nagymértékben függetlenítettem. Ezáltal a váz egyetlen szerepe a pályán tartás és az eszköz továbbítása lett.
Mivel a méréseket az esetek többségében forgalom alatti pályán kell elvégezni, nagyon fontos a berendezés mérete, súlya, a pályára való helyezés, illetve az onnan eltávolítás egyszerűsége. A bázis egy egyszerű, pár kg-os eszköz, amelynek nincs is kerekes vázszerkezete. Egy ember könnyedén kezeli, a pályára helyezés és a kivét néhány másodperc csupán. A mozgó mérőberendezés valamivel nagyobb és nehezebb. Viszont ezt a feltételek maximális figyelembevételével optimalizáltuk. A mérési folyamat egyemberes, a pályára helyezéshez és a kivételhez viszont kell még egy fő, aki akár a mérőt biztosító helyi figyelőőr is lehet.
A mérőeszköz ismertetése
A vágányszabályozó gépek teljesítménye a géptípus és a geometriai elem függvényében 400–1600 vfm/h. A napi üzemidő kb. 6 óra, azaz a napi teljesítmény kedvező esetben a 10 vkm-t is elérheti, két géplánc esetén akár a 18-20 vkm-t is. Tehát ha a mérésekkel időben mindinkább meg akarjuk közelíteni a vágányszabályozást, akkor olyan mérési módszert kell alkalmazni, amely a felméréssel, mérési adatok feldolgozásával és a korrekciók megadásával (felírás, betáplálás a szabályozógépbe) együtt meghaladja a napi 10 vkm-t. Ilyen bizony nem sok akad.
A mérőberendezés a gyors és hatékony munkavégzés érdekében guruló vázszerkezetre épül. Ezzel a megoldással el lehetett kerülni a 2-3 m-enként állandó hajolgatást, ami komoly fizikai igénybevételt jelent a kitűzőnek. A mérési teljesítmény kényelmes tempóban 1,5-2 vkm/h, egy műszakban 10-12 vkm. Az eszköz mérőrendszere alkalmas a 3 km/h-s mérési sebességre, s ha bírja erővel a kitűző, akár 20 km-t is megmérhet naponta.
A mérőberendezés méterenként egy menetben és valós időben megméri a
vágánygeometriai paramétereket: irány mindkét sínszálon, fekszint mindkét sín-szálon, túlemelés, nyomtáv, szelvényezés, szabályozási kötöttségek helyzete. S mindezeket olyan pontossággal, ami akár az 500 km/h sebesség követelményeit is kielégíti. Kitűző módban meghatározza a szükséges korrekciókat is. Olyan, mint a ló: ahol egyszer járt, nem felejti el. Azokon a szakaszokon, ahol korábban történt felmérés ezzel az eszközzel, a kötöttségek, pályatartozékok (peron, útátjáró, kitérő stb.) helyét megjegyzi, ez természetesen a későbbi mérésnél módosítható, ha szükséges.
Sem a felmérés, sem a kitűzés során a kitűzőnek nincs szüksége arra, hogy tudja, milyen geometriai elemben (egyenes, átmenet, körív) van, hol van az esetleges lejttörés stb. A geometriai elemektől függetlenül, a teljes mérés folyamatos.
A mérési rendszer paramétereiből adódóan a legkisebb alkalmazható ívsugár 100 m, azaz szinte mindenütt képes mérni. Ez lehet akár állomási mellékvágány, iparvágány is.
A műszer alapvetően hosszúhúros-
fixpontos rendszerhez lett kifejlesztve.
A hosszúhúr hossza nincs korlátozva. Képes fixpont nélküli pályán is kellően pontos geometriát szolgáltatni.
A mérőeszköz továbbfejlesztése
Már tervezőasztalon van a mérőberendezés két önjáró változata is. Az egyik emberi hajtású, lényegében kevésbé fárasztó, mint a naphosszat tartó gyaloglás, a másik egy vasúti közlekedésre átalakított kisbuszra épített változat.
Ezekkel egyelőre nem kívánunk foglalkozni. Egyrészt a forgalombiztonság
(a megnövekedett önsúly miatt nehézkesebb a ki-be állás forgalom alatti pályán), másrészt az engedélyezési eljárások előírásai miatt. A lehetőség viszont adott.
Továbbfejlesztési és bővítési lehetőségek
A fejlesztés során nem egy univerzális mérőeszköz megalkotása volt az elsődleges cél, a továbbfejlesztési és bővítési lehetőségek a mérőberendezés alkotóelemeinek paramétereiből és a berendezés szerkezeti felépítéséből adódnak. A nagysebességű vasútvonalak vágányszabályozásának előkészítésére kifejlesztett mérőeszköz a fő funkcióján felül járulékosan olyan feladatok elvégzésére is alkalmas, amelyekhez általában más eszközök szükségesek. Ezek egy részét bonyolult mérési eljárással, másokat vágányzárat igénylő járművekkel végzik.
Ahhoz, hogy ezekre a feladatokra a berendezés alkalmas legyen, egyes feladatoknál csupán a mérést vezérlő és feldolgozó programot kell továbbfejleszteni, másoknál az alapberendezéshez képest jelentéktelen bővítés szükséges.
A továbbfejlesztés után a berendezés az alapfeladata mellett alkalmassá válik:
– Pályadiagnosztikai mérésekre. Ezeket a méréseket 40 km/h és kisebb sebességre alkalmas pályákon, iparvágányokon, állomási mellékvágányokon nem a felépítményi mérővonattal, hanem kézi módszerrel végzik. Ennek hagyományos eszköze a Pille mérőkocsi és annak továbbfejlesztett elektromechanikus változatai. Azok a kötelező méréseket szolgáltatják, míg ez a berendezés – egyben nagyobb pontossággal – több műszaki paramétert vizsgál be.
– Vágányszabályozás előkészítésére 100 km/h-nál alacsonyabb sebesség esetén. Itt ún. hibacsökkentő eljárást alkalmaznak. Ennek mérési eljárása egyszerűbb. Az alacsonyabb sebesség miatt a mérettűrések is engedékenyebbek. Sok esetben a vágányszabályozó gép automatikájára bízzák a hibák kiküszöbölését. A MÁV-nál ennek az eljárásnak a korrekciószámítását az általam készített számítógépes programmal végzik.
– Térinformatikai állapotfelmérésre. A meglévő állapot nagy pontosságú felmérése nyilvántartás céljából. Gyors, pontos, gazdaságos lehet az eljárás ezzel az eszközzel.
– Geometriai felmérés korszerűsítéshez, átépítéshez, fejlesztéshez. A különböző fejlesztési tervek elkészítéséhez gyorsan és kedvező áron, pontos alapadatokat biztosít.
– Alagútmérésre. Ehhez kismértékű bőví-
tés szükséges. Az alagutak rendszeres ellenőrzéséhez talán ez a legjobb módszer. Mivel a berendezés (elsősorban) pályageometriát is mér, egyedülálló módon az alagútszelvény ellenőrzésénél az esetleg szükséges pályakorrekciókat is figyelembe vehetjük. Az alagútmérés terén többféle próbálkozás történt a speciális geodéziai műszerektől kezdve a mérővonatig. Lényegében egyik sem vált be.
– Szabad űrszelvénymérésre. A különleges, elsősorban a túlméretes szállítmányok közlekedtetése miatt az ún. szabad űrszelvényt rendszeresen ellenőrzik. Ez azért szükséges, hogy naprakész adatok álljanak rendelkezésre az űrszelvénynél nagyobb szállítmányok útvonalainak kijelöléséhez. Ezt jelenleg bonyolult és költséges eljárásokkal végzik. A próbálkozások lényegében az alagútméréshez hasonlóak.
– Hegesztési terv és nyilvántartás készítésére.
A hézagnélküli (összehegesztett) pályán a különféle hegesztések és illesztések nyilvántartása és tervezése fontos és kötelező. Alkalmazása – bár nem kötelező – a nem összehegesztett pályákon is célszerű lehet. A berendezés programozással, bővítés nélkül alkalmassá tehető a feladathoz.
Tehát az eredeti műszer kisebb kiegészítésekkel valódi mindentudó eszközzé fejleszthető, amivel a vasúti pályán történő szinte minden, geometriával összefüggő mérést el lehet végezni. És a felsorolás még nem teljes, biztos vagyok benne, hogy további fejlesztéssel, még több feladat elvégzésére is alkalmassá tehető a mérőeszköz.
Elhangzott Békéscsabán, a XV. Pályafenntartási Konferencián.
Irodalomjegyzék
Megyeri Jenő: Íves vágányok kitűzése és szabályozása I–II. Közlekedési Kiadó, 1954.
Dr. Nagy József: A vasúti pálya építési és fenntartási módszerei. Műszaki Könyvkiadó, 1982.
Dr. Megyeri Jenő: Vasúti mozgás-geometria. Műszaki Könyvkiadó, 1986.