A KTMF működése Győrött, fejlődése Széchenyi István Egyetemmé

Ennek az időszaknak összefoglaló adatait tartalmazza az 1. táblázat.

• 1977. október 28.: A főiskola épületeinek ünnepélyes átadása.

Egyedi megoldás az épületek közötti átjárást biztosító vasúti személyvagon kocsiszekrényének beépítése (1. ábra.). „Az intézmény központi épülete és laborja között látványos hídszerkezet épült, hirdetve a főiskola műszaki és közlekedési területen elért hírnevét. Az Y jelű gyorsvonati személykocsit (kocsiszekrényét), ami a Magyar Vagon- és Gépgyár korábban nagy sorozatban gyártott terméke volt, az épület falába beépített támaszokra helyezték. A szokványos 2. osztályú vasúti kocsit a Győri Rába Gépgyár ajándékozta a főiskolának. A vasúti kocsi nemcsak összekötő hídként funkciónál, hanem szimbolizálja a régi KTMF fő profilját is. [1]

A gyalogos-felüljáróként működő személyvagon beépítését a Hídépítő Vállalat győri építésvezetősége (építésvezető: Vörös József) hajtotta végre.

• 1979. november: Varga Imre Sárkányrepülő szobrának avatása. Az alkotás azt a pillanatot örökíti meg, amikor Ikarosz a sárkányrepülővel nekirugaszkodik a levegőnek. (A rozsdamentes króm­acélból készült műalkotás sziluettje az SZE Alumni [Öregdiák] magazin iniciáléjában (kezdőbetűjében) is megjelenik (2. ábra).
• Az 1984. március 21-én tartott főiskolai oktatói értekezleten dr. Vaszary Pál hozzászólásában javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy egy jeles magyar emberről kellene elnevezni az intézményt. A mögötte ülők gyorsan rákérdeztek: Kossuth, vagy egyáltalán ki a javaslata? A ma már a legendás professzorok között emlegetett dr. Vaszary Pál egyértelműen felelt: természetesen Széchenyi István legyen a névadó [2]!
• 1986. szeptember 1-jén gróf Széchenyi Istvánról nevezték el az intézményt. Neve ezután: Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola.
• 1990. június 6-án megalakult az Universitas-Győr Alapítvány, amely a SZIMF egyetemmé válásának támogatását, az egyetemi feltételek megteremtését tűzte ki célul.
• 1990. július 1-jétől az intézmény elnevezése: Széchenyi István Műszaki Főiskola.
• 1992: A főiskola stratégiai tervében kijelölték azokat a tudományterületeket és szakokat, amelyeknél a vezetés az egyetemi képzés feltételeinek megteremtését belátható időn belül megvalósíthatónak tartotta.
• 1992. szeptember 1-jétől az új név Széchenyi István Főiskola.
• 1996. augusztus 1-jén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet Győri Tagozata a Széchenyi István Főiskola Művészeti Fakultása lett.
• 1999: A kormány felsőoktatási integrációs tervében „Győri Főiskola” néven szerepel a Széchenyi István Főiskola és az Apáczai Csere János Főiskola.
• A felsőoktatási törvény 1999. július 1-jei módosítása kimondta: „A Széchenyi István Főiskola, amennyiben 2002. június 30-ig teljesíti a Ftv. 3. §-ában előírt követelményeket, Széchenyi István Egyetemként működhet tovább.”
• 2001. december 11-én a parlament úgy döntött, hogy a Széchenyi István Főiskola a törvényben előírt feltételeket teljesítve, 2002. január 1-jétől Széchenyi István Egyetemként folytathatja működését. A névtáblacserét a 3. ábra mutatja.
• 2009. november 21-én az Ikaros, a sárkányrepülő szobor ideiglenes elbontása.
• 2010. november 8-án a Sárkányrepülő Ikarosz körplasztika felállítása új helyen, zalahalápi bazalttalapzaton. A győri egyetem, a képzés jelképe, egyben mintaképe a mérnöki precizitásnak: a szobor szárnyain a rések arra szolgálnak, nehogy egy nagyobb szél valóban felkapja Ikaroszt (4. ábra). (Az alkotó, Varga Imre eredeti végzettsége repülőmérnök, a háborúban pedig repülőtiszt volt.)

„A győriek, a campus használói a műalkotás mindegyik elnevezését sajátjuknak tekintik. A fiatalság, a jövőbe mutatás győri jelképe lett a szobor.” – olvashatjuk Honvári János és Winkler Csaba írásában [3].

• 2016. január 1-jével az Apáczai Csere János Kar és a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kar a Széchenyi István Egyetemhez csatlakozott.
• 2022. június 2-án ünnepélyes aranydiploma-átadást tartanak az 1971-1972. évben a KTMF-en végzett üzemmérnökök részére.

Az építőmérnök-képzés viszontagságos évei

A győri évekről a dr. Horvát Ferenc 2011-ben, a Sínek Világa 3. számában publikált cikke számol be részletesen:
„A hallgatói létszám az első öt év alatt, a három nappali évfolyamon, valamint a levelező oktatás elindulásával összesen 596 főre növekedett…
A Győrbe költözés (1977-ben) az infrastrukturális lehetőségek tekintetében bővülést és komoly minőségi javulást eredményezett. Az ország központjából a nyugati vidékre történt áttelepülés azonban erősen lecsökkentette az intézményünk iránti érdeklődést, ami a jelentkezők, majd 3-4 év csúszással, 1981-től kezdve a végzettek létszámának alakulásában jól megmutatkozott.
(Évente végzők száma több mint 100 főről mintegy 60 főre csökkent.)
A második nagy érdeklődéscsökkenés a társadalmi-gazdasági átalakulás évében, 1989-ben indult, amint ezt a rákövetkező harmadik évtől, 1992-től a végzettek tekintetében is megmutatkozott. (A diplomázók száma évi 30-40 fő között mozgott.)
A vasúti szakterület vonzereje a hallgatók körében még drasztikusabban fogyatkozott, s a vasutas témájú diplomamunkát készítők száma 1992–1995 között már csak évi 3-5 fő volt. Saját hallgatók híján az addigi Vasúti Pálya és Geodézia Tanszék 1993-ban megszűnt. A leépülési folyamat tökéletesen visszatükrözte a végzettek korábbi legnagyobb alkalmazója, a MÁV körül elhatalmasodó gondokat, a tekintélyes számú vasutas-létszámcsökkentéseket és a finanszírozási nehézségeket. A MÁV már nem tűnt többé biztos egzisztenciát kínáló munkáltatónak.”
A cikk további részében a mélypontról történő kilábalás érdekében tett lépéseket ismerteti, majd a főiskola egyetemmé válásának történetét írja le a szerző.

50 éves az iskola – aranydiploma-átadás

A KTMF első évfolyamainak Budapesten végzett hallgatói hatvanéves koruk körül – 40-45 év szolgálati év után – nyugdíjba vonultak, megszüntették az aktív építőmérnöki tevékenységüket a 2011–2015-ös években. Volt, aki még nyugdíjasként „továbbszolgált”, vagy vállalkozóként gyakorolta/gyakorolja jelenleg is a szakmáját.
A jogutód Széchenyi István Egyetem honlapját nézegetve vártuk, hogy az 50. évfordulóval kapcsolatban lesz-e megemlékezés. Habár 2021-ben a Covid-járvány mindent felülírt. Ezért vettük idén örömmel tudomásul, hogy a pandémia miatt egy évvel később, az első két végzett évfolyamnak együtt rendezik meg a jubileumi díszoklevél átadását az első üzemmérnökök részére 2022. június 2-án.
A jelentkezés és az adminisztrálás határidőre történt elvégzése után kaptunk meghívót az ünnepélyes aranydiploma-átadásra, amit mindenki izgalommal várt.
Végre találkoztunk régi diáktársainkkal, igaz, fél évszázaddal idősebb kiadásban.
Az egyetem kitett magáért, úgy a lebonyolítás külsőségei, mint a beltartalom szempontjából [4] (5. ábra).

Mindannyian megtiszteltetésként éltük meg az elsőket, úttörőket méltató szavakat: „Köszönjük, hogy elkezdték kitaposni azt az ösvényt, amely mára már jól járható úttá szélesedett.” [5] A fehér kesztyűs oklevélátadás volt az ünnepség felemelő és legemlékezetesebb momentuma (6. és 7. ábra).

Az üzemmérnöki diploma értéke, szakmai életutak, MÁV-os karrierek

Az Építőmérnöki Kar vezetőjének, Szíjártó Lászlónak korábbi nyilatkozata szerint:
„1971-ben a híd-, út-, vasútépítés szakos hallgatóink, friss üzemmérnökeink ezzel a diplomával hazánkban országosan elsők voltak. Kitűnően megállták helyüket a gyakorlatban.”
Szamos Alfonz 1993-ban – a korábban hivatkozott cikkben [6] – mondta:
„Sokat jelentett, hogy szakmai rendezvényeken, a munkával kapcsolatos megbeszéléseken volt hallgatótársaim, régi ktmf-esek voltak a partnerek. Mi nem akkor és nem ott találkoztunk először. A munkánk egy zárt világot jelent, de a tevékenység mégis változatos.
Az alap minden hallgatótársamnál, mai kollégánál – s manapság is – az egyéni szorgalom. Aki ambíciókkal telve kezdte és végezte a főiskolát, s a kudarcokat, nehézségeket jól tűrte, az később is mindig előre tudott lépni.”
A friss diplomások élete nem indult zökkenő- és akadálymentesen. A fiúkat elvitték két évre katonának, így csak a lányok és a már katonai idejüket letöltött, vagy fegyveres szolgálat alól felmentett fiúk mutathatták meg az első években, hogy mit tanultak a KTMF-en.

Az első évfolyamból tízen Szolnokra kerültünk, ahol a műszaki zászlóaljban tartalékos tiszti kiképzésben részesültünk, és két év alatt út-híd építő szakaszparancsnokok lettünk. (Még „szerencsénk” is volt, mert egyeseket híradósokhoz soroztak be, mondván, hogy a távközléshez is érteniük kell, a főiskola nevében az a szó is szerepel.)
Innen leszerelve indulhatott meg a szakmai tevékenységünk kezdőként, gyakorló mérnöki státuszban. A velünk és utánunk egy évvel végzettek akkor már némileg kitaposták az utat. Például nekünk egyszerűsített forgalmi vizsgát kellett csak tenni.
A szakvizsgák (szakaszmérnöki) megszerzése után felelős beosztásokba tettek, ahol bizonyítani lehetett a szakértelmünket és a hozzáértésünket. Több éves-évtizedes gyakorlati munka után szakmai tapasztalatot szereztünk, a rátermettségünk kiderült.
Ha a vezetőink és a szakszolgálatot irányítók láttak bennünk fantáziát, akkor előre lehetett jutni a rang- és beosztáslistán, érvényesülésre volt módunk és lehetőségünk.
Visszatérve a főiskola befejezésére, összeállítottam egy táblázatot az első három évfolyam végzőseiről (2. táblázat).

(Kiinduló adatnak a tablóképeket tekintettem, ami nem mindig pontos számokat tükröz, mert például az első évfolyam tablóján 89 hallgató fényképe látható, míg a kari igazgató, Szíjártó László szerint 81-en kaptak diplomát elsőnek. Továbbá lehet, hogy a fényképezésről a tablók készítésénél egyesek lemaradtak.)
Ezek figyelembevételével elmondható, hogy vasútépítési és -fenntartási szakon az induló években 77-en végeztek, amely létszámnak több mint a fele (40-en) a MÁV-hoz került. A mi első évfolyamunkból 11 fő lett vasutas, mindannyian pályafenntartási szakterületen kezdtünk. Túlnyomó többségünk jelentős vasúti életpályát futott be. Hárman vidéki igazgatóságok felelős beosztású vezetőjeként mentek nyugdíjba. Felföldi Károly 35 éves külszolgálati – azon belül több mint 20 évi vezetői – tevékenység után a német KRAIBURG cégnél, a MÁV egyik beszállítójánál csinált karriert. Öten a vezérigazgatóságra kerültünk. Két kollegina (Csanádi Valéria és Ráczkevei Klára) az ingatlangazdálkodástól, illetve a szervezési irodából vonult nyugdíjba. Hárman korábbi tanáraink munkakörét vettük át: Bódis Zoltán építési biztosként Stadler Tamásét, én pályás beruházóként dr. Ritoók Pálét. Legmagasabb beosztásba Szamos Alfonz jutott, aki előbb 6.B. osztályvezető, majd pályavasúti igazgató lett, végül vezérigazgató-helyettessé nevezték ki. A régi MÁV-os tanáraink közül dr. Gajári József, Kummer István, dr. Telek János és Pál József töltötték be korábban ezen munkaköröket.
Elmondhatjuk mindhárom évfolyamról, hogy a generáció- és nemzedékváltás aktív résztvevői voltunk. Az előttünk járó mérnökgenerációtól tanulva, az ő nyomdokaikba léptünk. Az üzemmérnök-nemzedék első képviselőiként megalapoztuk a végzettségünk hírnevét. Munkánkkal bizonyítottuk a szakértelmünket és szakmai hozzáértésünket. Az egymást felváltó korcsoportok közül nemcsak mi, hanem az utánunk végzettek is megállták a helyüket az okleveles mérnökök mellett.
Nyugdíjazásunk után is folytatódott a főiskolát végzettek „diadalmenete”. A MÁV Zrt. pályás szakterületének jelenlegi vezetői is a KTMF-en végeztek!

Befejezés, köszönetnyilvánítás

A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) elnevezés végül is csak 1968–1986 között 18 évig volt érvényben. Utána Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola volt a neve 1986-tól 1990-ig. Ezután eltűnt a megnevezéséből a KTMF, és két évig Széchenyi István Műszaki Főiskolának hívták. 1992-től Széchenyi István Főiskolának nevezték majdnem 10 évig, míg végül 2002. január 1-jétől Széchenyi István Egyetemként folytatja működését az intézmény, immár több mint 20 éve.
A névváltozásokat (1968–2022 között) a 3. táblázat rendszerezve tartalmazza.

Jelen visszaemlékezésem nemcsak a szűken vett (18+4 éves) KTMF-es időszakot öleli fel, hanem az utána következő történéseket is ismerteti. Bízom benne, hogy így részletesebb képet tudtam festeni. Átfogóbban, jobban érthetően sikerült bemutatni az immár több mint ötven éve működő oktatási intézmény kilencéves budapesti, majd az azt követő győri korszakát is. Végül ezúton mondok köszönetet volt tanáraimnak, akik elindítottak a műszaki pálya rögös útján a mérnöki tudományok „elplántálásával”. A közlekedésépítési ismeretek alapjainak lerakásával láthattunk neki a szakmai karrierünk megindításához.
Igaza volt az ábrázoló geometria tantárgy gyakorlatvezetőjének, aki azt mondta, hogy csak tanuljunk-tanuljunk, és egyszer csak a mennyiség minőséggé alakul át: Megértjük a lényeget, az eddig kuszának látszó vonalakból összeáll a kép. Valóban! Ez az „aha-élmény” felnyitotta a szemünket, és érthetővé, élvezetessé tette a korábban felfoghatatlannak vélteket.
Voltak olyan előadóink, akik annyira érthetően, magával ragadóan adták elő a tantárgyukat, hogy még a karváltás gondolatával is kacérkodtam, például a vízépítéstan esetében.
Ugyanakkor sajnálom, hogy a mi évfolyamunkat nem tanította dr. Vaszary Pál, akiről későbbi tanítványai „ódákat zengenek”. Ennek objektív oka, hogy közvetlenül a diplománk átvétele után „1971. augusztus 31-ével került Budapestre, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára. A főiskolán tudományos rangra emelte a Vasúti pályafenntartás c. tárgyat, hatalmas ismeretanyagára és saját kutatási eredményeire támaszkodva. Az általa kidolgozott állapotminősítési és mérethatárrendszer az, amely a MÁV Zrt. felügyeleti tevékenységéhez ma is nélkülözhetetlen elméleti alapokat és gyakorlati előírásokat szolgáltat. Iskolateremtő tevékenységével nemzetközi hírnevet szerzett, kutatási munkára a hetvenes évek végén a Plasser & Theurer cég is felkérte. Munkássága során mintegy 70 szakcikket, könyvet, jegyzetet írt. A Magyar Tudományos Akadémián 1994-ben kandidátusi fokozatot szerzett” [7].  
Az intézmény Széchenyi Istvánról történő elnevezése is az ő gondolata volt [1].
A visszaemlékezésem végén hívom fel a figyelmet, hogy KTMF 1968–1986 néven egy Facebook-csoport működik. Ami a névjegye szerint „azért jött létre, hogy az 1968-ban megalakult Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola egykori hallgatóit egy régi-új közösségbe hívja. Szeretnénk a csoporttagokat egy kis nosztalgiázásra invitálni, hogy együtt emlékezzünk az alma materben töltött éveinkre! Célunk, hogy a kapcsolattartás mellett, a csoporttagok folyamatosan értesüljenek az egyetem életéről, eseményeiről, és a legfontosabb hírekről. Szeretnénk Titeket arra biztatni, hogy hívjátok meg egykori szaktársaitokat, a KTMF-es barátokat, hiszen együtt jó emlékezni!” [8].
Egy évődő hozzászólás kedvcsinálónak:
Kemény Gábor bejegyzése: „De! 69-72! Ti voltatok a null széria! (Értsd: 68-71. évfolyam.) Mivel beváltatok, így ráálltak a sorozatgyártásra! Tehát mi vagyunk a sorozatgyártás első sikeres darabjai!”
Mivel fejezhetném be méltóbban az írásomat, mint egy idézettel Széchenyi Istvántól: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.” [9]

Összegzés

Az 1960-as évek elején bevezetett oktatási reform keretében először felsőfokú technikumokat hoztak létre a műszaki szakemberek továbbképzésére. Ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött várakozásokat, így a hatvanas évek végén megkezdődött átalakításuk. Ettől eltérően 1968-ban új típusú intézményt alapítottak az üzemmérnökképzés céljára, amely közül az első a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola volt. Jelen visszaemlékezésben az első végzős évfolyamon diplomázó szerző a KTMF megalakulásának történetén túl, a budapesti kezdeti évek eseményeinek felelevenítését követően, a győri áttelepülés utáni történéseket ismerteti az egyetemmé alakulásig. Az 50 éves évforduló kapcsán az aranydiplomák átadásával zárul a történeti visszatekintés. A cikk befejező részében az üzemmérnöki diploma értékéről olvashatunk. Szakmai életutak, MÁV-os karrierek ismertetésével válik teljessé a korábban leírtak valóságtartalma. Legvégül megköszöni a főiskola oktatóinak, hogy kellő tudással felvértezve indították el hallgatókat az építőmérnöki pályán.